Egy Bayern München Blog a sok közül

A német játékosok számára dicsőségesen záruló világbajnokság után törvényszerű volt, hogy a csapat kissé beragad.  A keret fele részt vett a brazíliai seregszemlén, és ez bizony egyenlőre érezteti hatását. Miután a csapat német játékosai 14 hónap alatt mindent bezsebeltek, amit csak lehet, érezhető, az a bizonyos visszaesés. A nyári pihenő túl hosszúra sikeredett, és egyenlőre még nem is igazán vették fel a klubszezon ritmusát.

A szezon a Telecom kupával kezdődött, amely több nagy örömöt is tartogatott nekünk szurkolóknak.  Az előkészületmeccsek során végre visszatért 1,5 éves sérüléséből Holger Badstuber aki egy remek gesztusként a kapitányi karszalagot is viselhette. Holgin látszott a nagy akarás, ám a kihagyás mély nyomot hagyott benne, az első mérkőzésen többször is bizonytalankodott.  Érkezett Lewandowski, aki egy fergeteges gólt akasztott a Gladbach kapujába, jelezvén, hogy figyelemre méltó formában van.  A szokatlan felállásban játszó  védelem azonban finoman szólva sem állt a helyzet magaslatán. Hibába vezetett a csapat két góllal (Ribery gólja is gyönyörű volt), a hátsó sornak sikerült összehozni két tizenegyest is, amelyet persze az ellenfél értékesített.  A csapat a szétlövésben közel került a "kieséshez", ám Tom Starke hála az égnek élt a lehetőséggel és végül bevitte a Bayernt a döntőbe. A felkészülési mérkőzés során ké újoncot is avatott Guardiola, mester, Lucas Scholl és Gaudino személyében, akik helytálltak a nagyok között.  Ekkor még nem kellett vakarni a fejeket, hiszen nem tétmeccsről volt szó, nem volt a pályán a nagy ászok többsége, továbbá ez nem is igazán számított nagy presztízsű kupának.
A Wolfsburg elleni döntő aztán hozta amit vártunk, Lewa két remekbe szabott góljával eldöntötte a serleg sorsát, és még az új szerzemény Rode is betalált. A két új ember 20 perc alatt mintegy formalitássá degradálta a finálé hátralévő idejét.
Néhányan kétkedéssel fogadtuk, hogy szükség van-e az amerikai túrára, és sajnos balsejtelmeink beigazolódtak.  Az amerikai liga legjobbjai ugyanis brutális állattá fajultak a mérkőzésen, több egészen durva szabálytalanságot is elkövetve kedvenceink ellen.  Lewandowski gólja után pedig olyan érzése volt az embernek, hogy a csapat csak simán le akarja tudni ezt a mérkőzést. Végül a korábbi Bayern játékos Donovaan megfordította a gálameccset, és nyertek az amerikaiak. A mérkőzés alatt pedig rá kellett jönnöm, hogy bármennyit is tett a csapatért, és bármennyire is kedvelem Pizarro felett eljárt az idő, és kár volt vele hosszabbítani.  A csapat az utolsó 20 percben próbálkozott, de siker nélkül. Ez volt az a meccs, amelyen visszatérek a világbajnokaink, akik 15-20 percet vállaltak. Ez is elég volt, hogy Batian Schweinsteiger egy brutális belépő után sérülést szenvedjen, és hogy a VB hőse októberig harcképtelenné váljon. Ha már a bajnokokról beszélek, Toni Kroos már csak a Real Madrid játékosaként, maximum tévén láthatta a mérkőzést. Toni eligazolása, heves vitákat váltott ki belőlünk szurkolókból, én amellett vagyok, kár volt elengedni egy ilyen játékost. Ő az a játékos, akinek a jelenléte nem mindig tűnik fel az embernek, hiánya viszont könnyen szemet szúrhat.
A Dortmundban megtartott szuperkupa döntő volt az idény eddigi mélypontja. Nem a vereség fájt igazán, hanem a mutatott játék. A játék, amelynek színvonala nem ütötte meg gazt a mércét, amit egy Bayern Münchentől várunk, a játék, amelyet valahol a csapnivaló és a lesújtó közti jelzővel tudnék illetni.  Mindent elmond a találkozóról az a két adat, hogy csapatunknak kettő kapura menő lövése volt, és hogy Neuer kiemelkedett a mezőnyből. A játékosok nem is igazán strapálták magukat, olyan volt az egész, mintha a strandon ragadtak volna,ez különösen igaz Müller játékára
A 4 évvel ezelőtti Vb gólkirálya alapos fejmosást érdemelt ezen produkciója végett, sőt szigorúbb szankciókat kellett volna kilátásba helyezni. Mondom ezt úgy, hogy abszolút a kedvenc játékosomról beszélek. A Dortmund ismét két góllal nyert, csakúgy, mint tavaly, ám mekkora különbség volt a tavalyi 2:4, és az idei 0:2 között. Hogy a problémák betetőződjenek, Javi Martinez is hónapokra kidőlt. A SC Preußen Münster elleni kupameccsre, és a papírforma 4:1-es győzelemre nem érdemes túl sok szót vesztegetni, már az első pecekben látszott, hogy itt nem kell blamától tartani.
Időközben zajlott az élet a keretben, érkezett Juan Bernat, akire nem nagyon lehetett eddig panaszunk, hamar beilleszkedett, és Pepe Reina a kapusposztra. Utóbbiról annyit, hogy bár imádon Tom Starkét, azért egy minőségibb csereember lehet, Neuer esetleges sérülése miatt, más kérdés, hogy néhány kupa meccs nem pálya egy Reina szintű kapusnak.  Azt az összeesküvést, pedig, hogy érik a spanyol kezdő 11 a csapatnál, felejtsük el.
A Wolfsburg elleni mérkőzéssel kezdődött meg a Bundesliga, és a csapat  bizony két arcát mutatta.  Egyrészt sorra dolgozták ki a helyzeteket, amelyek java részét Lewandowski ki is hagyta,  Robbennek azonban sikerült győzelemre vezetnie az együttest. Másrészt viszont a védelemét leginkább egy lyukas zsákhoz tudtam volna hasonlítani, a farkasok szinte átjáróháznak használták a csapat hátsó traktusát, és mindössze Fortunán múlt, hogy nem egyenlített az ellenfél. (Azt azért hozzátenném, hogy Rode szabályos gólját nem adták meg.)  A sérülés hullám eközben tovább gyűrűzött, Alcantara, Javi Martinez és Schweini után Ribery is lesérült  Még két játékost igazolt le a csapat, a marokkói védő Mehdi Benatia valamint a középpályás Xabi Alonso személyében. Ha Kroos távozását nem számítjuk, akkor a keret inkább erősödött, hiszen mindössze olyan perememberek távoztak, mint a visszavonuló Van Buyten,  az örök ígéret Contento, és az ifjú Green, aki Hamburgba kerül kölcsönbe.
Rögtön a második fordulóban jött az újabb rangadó, mégpedig a Schalke ellen. Az első 20 perc tökéletesen alakult, remek támadásokat vezettek a fiúk, Lewa pedig végre tétmeccsen is betalált. A csapat legjobbja vitán felül Xabi Alonso volt, aki rögtön az első meccsén úgy játszott, minta 3-4 éve Münchenben rúgná a bőr, átadásai régi fénykorát idézték.  A hazaiak azonban nem adták fel, ám nem igazán tudtak mit kezdeni csapatunkkal és szabályos gólt nem is sikerült lőniük.  Szabálytalant viszont igen, hiszen Höwedes kézzel juttatta a játékszert Neuer kapujába.  A játékvezető pedig gólt ítélt! Azért valamilyen szinten hihetetlen, hogy két Bundesliga meccs alatt kétszer is sújtsák kedvenceinket, a normális videóbíró bevezetéséről pedig hallani sem akarnak. A csapat pedig ismét siralmas teljesítményt nyújtott, olyan volt, mintha nem is törnék magukat a győzelemért, megelégedtek volna az egy ponttal. Fájdalmas volt ezt a játékot látni, mert nem lehet itt a bíróra fogni a dolgot, és lehet magyarázni, hogy az előző bronzérmes otthonában nem rossz az 1 pont, ám a bizonyítványt ez nem igazán magyarázza. És ebben a mostani játékban Guardiola keze is benne van, aki még mindig ragaszkodik ahhoz a sémához, amit pont a Bayern nyugdíjaztatott, és aki csak olyan vészhelyzetekben tud mást játszatni, mint az előző DFB kupa döntője.  
Három tétmeccs után dőreség ítélni, de egyenlőre nem túl rózsás a helyzet, és ha sürgősen nem kapják össze magukat a játékosok, nehezebb dolguk lehet a BL-ben, mint az elmúlt 5 évben bármikor, hiszen olyan csapatokat kaptak ellenfélül, akik nem igazán tolerálnak mondjuk egy Dortmund elleni "lazsálást."