Friss topikok

HTML

Egy Bayern München Blog a sok közül

Köszöntöm az oldalamon. A honlapom a kedvenc futballcsapatom szolgáltatja a témát. Immár közel 15. éve szurkolok München ékének, és úgy gondoltam itt az ideje egy saját blogot létrehozni, amelyen kifejezem rajongásomat. Mivel azonban rengeteg a csapat körüli aktualitásokkal foglalkozó blog létezik, így én inkább a klub dicsőséges történelmével szeretnék foglalkozni. ez persze nem azt jelenti, hogy néhanapján ne esne szó aktualitásokról. Másik, egyéb témákkal foglalkozó blogom: http://tiborvilaga.blog.hu/

2015.10.10. 02:07 Kálovics Tibor

5 játékos akitől sokkal többet vártak a klubnál

Luca Toni, Arjen Robben, Manuel Neuer. csak néhány név azon világsztárok közül, akit a csapat leigazolt, és a klasszisok szinte azonnal beilleszkedve kezdték el pályán nyújtott teljesítményükkel megszolgálni vételárukat. Ha a Bayern sztárjátékost igazol akkor az általában 1 idény után bejátssza magát a klub legnagyobbjai közé, és éveket tölt el Münchenben a közönség szeretetét, valamint az edző bizalmát élvezve. A következő 5 játékos nem ilyen, hiszen nem vitás, hogy  klasszisokról beszélünk, akik azonban, ha tehetnék elfelejtenék müncheni karrierjüket. A lista természetesen szubjektív.



1. Lukas Podolski (2006-2009)
lukas_podolski_2006-2009.jpg
Sikerei a csapattal: Német bajnok (2008)
DFB kupagyőztes (2008)
A klub játékosaként: EB ezüstérmes (2008)

2004-ben egymaga képviselte a Bundesliga szintjét a Köln csapatában, ám az idény végét mindenkit meglepve követte a kecskéseket a második ligába. (Ahol bajnok és gólkirály lett.) Egy újabb kieséssel és jó Podoslki játékkal tarkított idény, valamint egy számára kimagaslóan sikerülő világbajnokság után azonban már nem volt kérdés, hogy a rekordbajnokhoz kerül. Mindenki úgy várta, mint a messiást, ám a „Herceg” nem pusztán csalódást okozott, hanem egyenesen totális csődnek minősült. A kapura szinte totálisan veszélytelen volt klubszinten, sőt akadtak meccsek, amikor még a gyengélkedő gárdából is lefelé tűnt ki. (Az Inter elleni győztes gólja azért emlékezetes volt.)
Luca Toni, valamint Miroslav Klose érkezése egyértelmű üzenet volt Poldinak, hogy alapjáraton a kispadon van a helye, és ő nem is nagyon tudott kitörni a szárnyaló riválisok árnyékból. Az igazságnak azért annyival tartozok, hogy elmondjam, hogy az UEFA kupában volt néhány egészen jó meccse, valamint a válogatottban is mutatta, hogy mekkora klasszis ő valójában.. (Főleg a Bolton és az Aberdeen ellen nyújtott maradandót.) Végül nem távozott a duplázás után, ám nyílt titok volt, hogy 2009 őszét már újra Kölnben fogja kezdeni. Utolsó évében már 6 gólig is eljutott a bajnokságban, ám legtöbbször ekkor is a cserepadról beszállva tudott segíteni a klubon. A 3 év alatt szerzett 26 gól inkább közepesre hozza a mérleget, ám mivel olyan elvárásokkal érkezett, amelyekkel senki a klub históriájában, így első helye a listán értelemszerű. 2011 és 2014 között élete formájában játszott a Kölnben, majd az Arsenalban, ám a legutóbbi londoni fél éve, valamint az Internél töltött kölcsönidőszaka megint árnyalja a róla kialakított képet. Most éppen a Galatasaarayban játszik, egyelőre egész jól teljesítve.

2. Jean-Pierre Papin (1994-1996)
jean_pierre_papin_1994-1996.jpg
Sikerei a csapattal: UEFA kupa győztes (1996)

Világbajnoki bronzérem, BL győzelem, Aranylabda, gólkirályi és bajnoki címek tömkelege, és 2 pocsék müncheni év fémjelzi minden idők egyik legjobb francia labdarúgójának pályafutását.
Tény, hogy a Milanóból érkezett csatár 1994-re messze volt csúcsformájától, de mégis mindenki arra számított, hogy Németországban is szárnyalni fog. Első évére azonban rányomta a bélyegét makacs térdsérülése, amely miatt szinte az egész idényt ki kellett hagynia, ám a második idényére kevés mentsége lehet. Befejező csatárként 2 gólt sikerült jegyeznie a Bundesliga szezonban, valamint az UEFA kupa sikerhez is csak 1 találattal tudott hozzájárulni. A Bordeaux elleni döntő 70 perc jelentette számára a búcsút, és kissé meglepő módon a legyőzött csapathoz igazolt. Hogy nem felejtett el futballozni az a következő idényben bizonyította, mikor a francia bajnokság egyik legeredményesebb támadójaként tündökölt.

3. Mark Hughes (1987-1988)
mark_hughes_1987-1988.jpg
Sikerei a csapattal:-

A walesi futball egyik nagy legendája ismert játékosa a MU egyik legnagyobb reménysége volt, mikor 1986-ban leigazolta a Barcelona. Katalóniában aztán teljes csőd volt a játéka, így a gránátvörös-kékek kölcsönadták Münchenbe. Bajorországi karrierje leginkább arról a tényről emlékezetes, hogy 87 novemberében egy napon két mérkőzésen is pályára lépett. (Más kérdés, hogy mindkettőn vereséget szenvedett a csapata.) Egy sérülés miatt viszonylag keveset játszott (20 meccs), ám Uli Hoenessék nem titkoltak sokat vártak a brit futball szupertehetségétől. Hughes végül 6 gólt lőtt, közte egy mesterhármast a Homborg ellenében, ám a menedzserek nem formáltak igényt az opciós joggal való megszerzésére. A támadó végül visszament a Manchester Unitedhez, és egyike lett annak a csapatnak, amely hallhatatlanná tette Alex Fergusson nevét. Későbbi pályafutása során végül azzá a játékossá vált, akinek predesztinálták, és végül két bajnoki címet, és két KEK győzelmet is fel tudott mutatni. (Utóbbiból egyiket a Chelseavel érte el.) Jelenleg a Stoke City menedzsere.

4. Ali Daei (1998-1999)
ali_daie_1998-1999.jpg
Sikerei a csapattal: Német bajnok (1999)
BL döntős (1999)

Az iráni igazolásokkal valahogy mindig félrenyúlnak a klub vezetői: Karimi és Haschemian sem vált be, de az első nemzetet képviselő játékos is bizony csalódást okozott. Hoenessék a támadósor erősítése végett hozták, hogy esetlegesen tudja pótolni Elberéket. Az első hetekben egy Hamburg elleni duplával hívta fel magára a figyelmet, ám a HSV elleni jó játékot nem követték az újabb kiváló egyéni teljesítmények. Miután a csatár beleszürkült a mezőnybe, még akkor sem tudott előtérbe kerülni, mikor Elber megsérült.
A rossz forma azonban nem volt elég, Daie többször is nemtetszését hangoztatta a csapatban betöltött szerepével kapcsolatban: Ha játszott nem tetszett neki a posztja, ha csereként számítottak rá kevesellte a játékidőt, és az idény végére bizony a kedvét is elveszítette a játékkal kapcsolatban.
Az idény végén végül a Hetha BSC-hez távozott. Nem szabad elsiklanunk a tény felett, hogy személyében minden idők legeredményesebb válogatott góllövőjéről beszélünk, ami még akkor is megsüvegelendő, ha góljai nagy részét Laosz és Srí Lanka kaliberű ellenfeleknek lőtte.

5. Massimo Oddo (2008-2009)
massimo_oddo_2008-2009.jpg
Gondolkodtam, hogy Kostadinov kerüljön a lista utolsó helyére ám, a bolgár legendát végül az UEFA kupa döntőben lőtt gólja miatt kihagytam.
Világbajnok és BL győztes hátvédként érkezett kölcsönbe 2008 nyarán, miután létszámfelettivé vált az AC Milannal. (Milánóban amúgy is kezdett lehanyatlani a karrierje.) Az ősz első meccsei során úgy nézett ki, hogy kezdőjátékos válhat belőle, ám ahogy haladtunk előre, és jöttek a bajnoki vereségek, Massimo szép lassan perifériára került. Az idény végére már alig került számításba, és a klubvezetők nem szándékoztak élni opciós jogukkal. A hátvéd még 2012-ig marad Milánóban, ahol azonban csak elvétve kapott lehetőséget.
A szakmáját tekintve fodrász Oddo jelenleg a Pescara vezetőedzője.

Szólj hozzá!

Címkék: játékosok TOP4


A bejegyzés trackback címe:

https://egybayernblog.blog.hu/api/trackback/id/tr497953806

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása