Friss topikok

HTML

Egy Bayern München Blog a sok közül

Köszöntöm az oldalamon. A honlapom a kedvenc futballcsapatom szolgáltatja a témát. Immár közel 15. éve szurkolok München ékének, és úgy gondoltam itt az ideje egy saját blogot létrehozni, amelyen kifejezem rajongásomat. Mivel azonban rengeteg a csapat körüli aktualitásokkal foglalkozó blog létezik, így én inkább a klub dicsőséges történelmével szeretnék foglalkozni. ez persze nem azt jelenti, hogy néhanapján ne esne szó aktualitásokról. Másik, egyéb témákkal foglalkozó blogom: http://tiborvilaga.blog.hu/

2016.07.08. 21:30 Bruce94

TOP10+1 vezetőedző a klubtörténelemben

A Bayern München kispadján mindig is világklasszis edzők foglaltak helyet, akikkel csapatunk az európai klubfutball meghatározó zászlóshajójává tudott válni. Az ő szubjektív rangsorolásuk következik most. A cikkel egyébként búcsúzik a blog, mivel a 115-ös játékoslistán kívül már csak a tegnapelőtt megírt "Bundesliga éra előtti" Top10-es listát, valamint ezt az edzőket tartalmazó listát szerettem volna prezentálni. További indok, hogy, néhány szurkolótársammal elindítottunk egy új blogot, amely egyszerre foglalkozik a csapat múltjával, jelenével, jövőjével.) Az új blog a linkre kattintva érhető el: http://bayern.blogstar.hu/
Erre a blogra nem tervezek írni a továbbiakban, viszont törölni sem szeretném, mivel ahhoz túl sok munkaóra van benne, így pusztán csak inaktív lesz a felület. :)

Szólj hozzá!

Címkék: történelem edzők Top10


2016.07.06. 19:58 Bruce94

A csapat 10 legjobb játékosa a Bundesliga előtti érából

Egyértelmű, hogy csapatunk dicsőséges történelmének, jelentős része a  Bundesligába való feljutás után lett egyedülálló a német,és ritkaság számba menő az európai futballban. A Bayern München első 65 évem hiába hozott területi bajnoki címeket, bajnoki címet és kupagyőzelmet, inkább a küszködésről szólt, mintsem arról, hogy a csapat sorjázta volna a sikereket, klasszisokat. Listámban azonban ezt a korszakot szeretném felidézni, melyben azért néhány legendás játékos is pályára lépett az évek során. A lista szubjektív, valamint azért rövidebb mondjuk egy Bundesliga időszakot bemutatót TOP10-hez képest, mert ebből a korszakból felvételek szinte nem is maradtak felül, adatokat pedig csak az 50-es évek elejétől lehet igazán találni a játékosokról.A listán nem szerepelnek olyan játékosok, akik már pályára léptek a Bundesliga érában (Borutta, Koulmann, Müller, Beckenbauer, Maier)

Szólj hozzá!

Címkék: Top10 játékosok történelem


2016.05.31. 19:24 Elek Norbert77

Pep Guardiola 3 éve Münchenben

Pep Guardiola első megbízatása edzőként 2008-ban kezdődött,és mindjárt egy topcsapat élén,a nevelőegyesülete,az FC Barcelonánál.Ahol rögtön első évében triplázott.A következő szezonban bajok lett és spanyol szuperkupagyőztes,a BL elődöntőben a későbbi győztes Inter ejtette ki.Harmadik szezonjában ismét bajnok lett és BL győztes,sőt spanyol szuperkupát nyert az örök rivális Real Madrid ellen.Negyedik és egyben utolsó szezonjában az örök rivális Real Madrid lett a bajnok,Pep Barcelonája a második helyen végzett,a BL elődöntőben pedig a későbbi győztes Chelsea ejtette ki,utolsó mérkőzésén pedig megnyerte a spanyol kupát.Pep Guardiola 4 év alatt 14 trófeát nyert az FC Barcelona edzőjeként,aztán második küldetése szintén egy topcsapat,az FC Bayern München lett,ahol az akkori edző,Jupp Heynckes nem kívánta a szerződését meghosszabítani.
1_1.jpg

1 komment

Címkék: jelen Guardiola 2010-es évek


2016.03.27. 03:17 Bruce94

Emlékezetes meccsek: Bayern-Celtic (2003)

Új sorozatot indítanék, mivel egyrészt nem szeretném, hogy inaktív legyen a blog, másfelől pedig az oldal profiljába bőven beletartozik, hogy olyan mérkőzésekről ejtsünk szót, melyeket 10-15-20 év után is úgy emlegetünk, mint a klubtörténelem emlékezetes estéit. A sorozatban főleg Bajnokok Ligája mérkőzések kerülnek terítékre, mivel ezek sokkal inkább fellelhetőek az interneten.

Szólj hozzá!

Címkék: meccsek 2000-es évek 2003/§4


2015.12.24. 03:14 Bruce94

5 játékos, aki örök ígéret maradt

Napestig lehetne sorolni azokat a játékosokat Alabától Krooson át egészen Kingsley Comanig akiket az épen aktuális klubvezetés 25 éves koruk előtt nézett ki, és ezek a játékosok szinte azonnal fontos emberré, mi több a község kedvencévé váltak. Szubjektív listámban 5 olyan játékos kapott helyet, akiknél minden adott volt, hogy fontos szerepet játszanak a csapatnál, ám ők nemcsak, hogy nem tudtak élni a lehetőséggel, de saját karrierjüket sem tudták beteljesíteni igazán. A listára való felkerüléshez annyi kellett, hogy 2-nél több idényt ne játsszon a felnőtteknél, nagy ígéretnek legyen beharangozva az illető, illetve, hogy ne töltse be 25. életévét.

Szólj hozzá!

Címkék: TOP5 2000-es évek


2015.10.10. 02:07 Bruce94

5 játékos akitől sokkal többet vártak a klubnál

Luca Toni, Arjen Robben, Manuel Neuer. csak néhány név azon világsztárok közül, akit a csapat leigazolt, és a klasszisok szinte azonnal beilleszkedve kezdték el pályán nyújtott teljesítményükkel megszolgálni vételárukat. Ha a Bayern sztárjátékost igazol akkor az általában 1 idény után bejátssza magát a klub legnagyobbjai közé, és éveket tölt el Münchenben a közönség szeretetét, valamint az edző bizalmát élvezve. A következő 5 játékos nem ilyen, hiszen nem vitás, hogy  klasszisokról beszélünk, akik azonban, ha tehetnék elfelejtenék müncheni karrierjüket. A lista természetesen szubjektív.

Szólj hozzá!

Címkék: játékosok TOP4


2015.08.29. 18:03 Bruce94

3 kölcsönadás a csapat történelmében, amely a lehető legjobban sült el.

A héten csapatunk kölcsönadta Pierre Hojbjerget, a Schalke04-nek. A transzferrel egyértelmű lehet a vezetők célja, hiszen a mindez a dán játékos fejlődése, és rendszeres játéklehetőséghez jutása érdekében történt. Szinte valamennyi nyilvános platformon ki lett jelentve, hogy a pálya több posztján is bevethető tehetséges ifjú 1 év után azonnal visszatér a Bayernbe. Úgy gondolom, hogy Pierre már ebben az évben klasszissá érhet, és később el fogja foglalni az őt megillető helyet a csapatban.  A következő játékosok fiatal reménységként mentek kölcsönbe, és klasszisként tértek vissza Münchenbe.

Szólj hozzá!

Címkék: 2010-es évek TOP3


2015.08.06. 04:29 Bruce94

5 olyan játékos aki a csapattól való eligazolása után futott be

Ha valaki egy picit is járatos a klub történelmében, az tudja, hogy mit is jelent az FC Hollywood jelző a Bayern Münchennel kapcsolatban. Világsztárok tömkelege fordult meg a csapatban, és érte el legnagyobb sikereit a bajor fővárosban. A következőkben a maguk jogán befutott futballistákról lesz szó, akik azonban éppen a Bayerntől való távozásnak köszönhetően lettek a futballélet fontos szereplői. A lista szubjektív.

1 komment

Címkék: játékosok TOP5


2015.07.09. 02:56 Bruce94

A Csapat 115 legjobb Bundesliga játékosa (10-1)

Mindenféle rongyrázás nélkül szeretném bejelenteni minden idők 10 legjobb Bayern München játékosát. 

11 komment

Címkék: történelem játékosok TOP115


2015.07.04. 00:15 Bruce94

A Csapat 115 legjobb Bundesliga játékosa (23-11)

Eredetileg ez lett volna az utolsó bejegyzés a listáról, ám valamiért az első 10 helyezett adatai eltűntek. Mivel a bejegyzéssel már több napja készülök, így úgy döntöttem, hogy a legjobb hét játékos személyére majd egy következő bejegyzésben derítek fényt.

Szólj hozzá!

Címkék: játékosok TOP115