Friss topikok

HTML

Egy Bayern München Blog a sok közül

Köszöntöm az oldalamon. A honlapom a kedvenc futballcsapatom szolgáltatja a témát. Immár közel 15. éve szurkolok München ékének, és úgy gondoltam itt az ideje egy saját blogot létrehozni, amelyen kifejezem rajongásomat. Mivel azonban rengeteg a csapat körüli aktualitásokkal foglalkozó blog létezik, így én inkább a klub dicsőséges történelmével szeretnék foglalkozni. ez persze nem azt jelenti, hogy néhanapján ne esne szó aktualitásokról. Másik, egyéb témákkal foglalkozó blogom: http://tiborvilaga.blog.hu/

2015.08.29. 18:03 Kálovics Tibor

3 kölcsönadás a csapat történelmében, amely a lehető legjobban sült el.

A héten csapatunk kölcsönadta Pierre Hojbjerget, a Schalke04-nek. A transzferrel egyértelmű lehet a vezetők célja, hiszen a mindez a dán játékos fejlődése, és rendszeres játéklehetőséghez jutása érdekében történt. Szinte valamennyi nyilvános platformon ki lett jelentve, hogy a pálya több posztján is bevethető tehetséges ifjú 1 év után azonnal visszatér a Bayernbe. Úgy gondolom, hogy Pierre már ebben az évben klasszissá érhet, és később el fogja foglalni az őt megillető helyet a csapatban.  A következő játékosok fiatal reménységként mentek kölcsönbe, és klasszisként tértek vissza Münchenbe.

Szólj hozzá!

Címkék: 2010-es évek TOP3


2015.08.06. 04:29 Kálovics Tibor

5 olyan játékos aki a csapattól való eligazolása után futott be

Ha valaki egy picit is járatos a klub történelmében, az tudja, hogy mit is jelent az FC Hollywood jelző a Bayern Münchennel kapcsolatban. Világsztárok tömkelege fordult meg a csapatban, és érte el legnagyobb sikereit a bajor fővárosban. A következőkben a maguk jogán befutott futballistákról lesz szó, akik azonban éppen a Bayerntől való távozásnak köszönhetően lettek a futballélet fontos szereplői. A lista szubjektív.

1 komment

Címkék: játékosok TOP5


2015.07.09. 02:56 Kálovics Tibor

A Csapat 115 legjobb Bundesliga játékosa (10-1)

Mindenféle rongyrázás nélkül szeretném bejelenteni minden idők 10 legjobb Bayern München játékosát. 

11 komment

Címkék: történelem játékosok TOP115


2015.07.04. 00:15 Kálovics Tibor

A Csapat 115 legjobb Bundesliga játékosa (23-11)

Eredetileg ez lett volna az utolsó bejegyzés a listáról, ám valamiért az első 10 helyezett adatai eltűntek. Mivel a bejegyzéssel már több napja készülök, így úgy döntöttem, hogy a legjobb hét játékos személyére majd egy következő bejegyzésben derítek fényt.

Szólj hozzá!

Címkék: játékosok TOP115


2015.05.23. 14:32 Kálovics Tibor

A Csapat 115 legjobb Bundesliga játékosa (46-24)

A lista utolsó előtti részével már tényleg növeljük azt a bizonyos csapásszámot. Igazi klublegendák, gólkirályok, egykori csapatkapitányok és a jelen fénylő csillagai is szerepet kapnak az aktuális bejegyzésben. 23 olyan játékosról beszélünk már most, akik korszakos egyéniségnek minősülnek a klubhistóriában, és akiket bármelyik csapat szívesen tudott volna a soraiban pályafutásuk során.

Szólj hozzá!

Címkék: játékosok Bayern München TOP115


2015.05.05. 20:11 Kálovics Tibor

Jupp Heynckes 2009-es "vendégszereplése"

 


A 2013-ban a világ legjobb edzőjének választott mester két nagyobb müncheni korszakát úgy is lehetne jellemezni, hogy a 80-as, valamint a 2010-es évek legszebb időszakában ült ő a padon, ám mindkét esetben csúnya véget ért a Bayern-Heynckes kapcsolat.
A „második Jupp korszak” már 2009-ben is elkezdődhetett volna, ám ekkor csak öt mérkőzést töltött el csapatunk kispadján, hogy aztán továbbálljon, és 2 évvel később jöjjön el, mint a Messiás.

Szólj hozzá!


2015.04.26. 22:23 Kálovics Tibor

A Csapat 115 legjobb Bundesliga játékosa (69-47)

Elérkeztünk a lista második felébe, és azt hiszem a bejegyzésben szereplő 23 játékos nagy részére nyugodtan használhatjuk a klublegenda jelzőt. A lista ezen szakaszában leginkább a védekező szellemű játékosok kaptak helyet, de azt hiszem nem túlzok azzal az állítással, hogy a három támadó is elsőrangú gólvágó volt a maga idejében.

Szólj hozzá!

Címkék: történelem játékosok TOP115


2015.03.13. 00:34 Kálovics Tibor

A Csapat 115 legjobb Bundesliga játékosa (92-70)

A csapat 115. születésnapja alkalmából múlt héten elkezdtem prezentálni a Bundesliga éra 115 legjobb Bayern München játékosát. A bejegyzés sorozat második részében újabb 23 remek labdarúgót mutatnék be, a listán már olyan játékosok is szerepelnek, akik, akár 150 mérkőzésen is viselték csapatunk mezét, nem lehetett elképzelni nélkülük a nemzetközi kupagyőztes Bayern Münchent, vagy éppen egy fontos fináléban ők lőtték a mindent eldöntő gólt.
A lista természetesen szubjektív.

Szólj hozzá!

Címkék: történelem TOP115


2015.03.03. 00:26 Kálovics Tibor

A Csapat 115 legjobb Bundesliga játékosa (115-93)

 Az idei év két szempontból is ünnepi a Bayern München számára, hiszen imádott klubunk tegnap ünnepelte 115. születésnapját, valamint májusban lesz 50. éve. hogy a Bundesliga tagjának mondhatja magát. A két neves évforduló kapcsán arra vetemedtem, hogy egy öt részből álló szubjektív listában összegyűjteném a csapat 115 legnagyszerűbb játékosát az elmúlt 50 esztendőből. (Eredetileg azt terveztem, hogy az egységes történelem legjobbjait veszem lajstromba, ám rá kellett jönnöm, hogy a kellő ismeretanyag és videofelvétel hiányában nincs lehetőség arra, hogy a lista igazságos legyen. Mindenesetre majd igyekszem majd a régmúlt nagyjairól is megemlékezni a későbbiekben. )
A lista utolsó 23 helye bár kiváló játékosokat tartalmaz, azért kijelenthető, hogy nem a klub legnagyobb legendáit foglalja magába a bejegyzésben leginkább a feltörekvő újoncok, illetve a „szürke eminenciások” dominálnak.

Szólj hozzá!

Címkék: történelem TOP115


2014.11.13. 19:57 Kálovics Tibor

Mikor Oli Kahn a mezőnyben próbálkozott

A labdarúgásban kevés olyan ország van, amely annyi kapusklasszist "termelt volna ki", mint Németország. Az immáron négyszeres világbajnok nemzet hálóőrei azonban abban is különlegesek, hogy a saját portájukon nyújtott extraklasszis teljesítményen kívül az ellenfél térfelén sem jönnek zavarba. (Különösen Manuel Neuer) Az utóbbi bő két évtizedben is olyan gólszerző kapusokat tudott  a német futball felmutatni, mint Jens Lehmann, vagy, hogy hazai példákat említsek a Juve ellen 2009-ben betaláló Hans Jörg Butt, vagy a 2012-es Bl fináléjában a maga büntetőjét értékesítő, Manuel Neuer.

Szólj hozzá!

Címkék: játékosok 2000-es évek Oliver Kahn


süti beállítások módosítása